2021. május 27., csütörtök

HIVATALOS: Cloudpunk - City of Ghosts


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy játék, amit Cloudpunknak hívtak, amihez Lostprophet és Justplatemus készített hivatalos magyar fordítást. Majd ahogy telt-múlt az idő, a fejlesztője bejelentette, hogy készít hozzá egy kiegészítőt, és szerette volna azt szintén magyarul (meg 12 másik nyelven, de ez most nem fontos) látni, így felkereste a két derék legényt az együttműködéshez, ám azonban kettejük közül csak Lostprophet bólintott rá. S mivel az alapjátékot ismerve jól tudta, nem bírná el ezt a feladatot egyes egyedül, így társ után kellett néznie. Volt azonban a környezetében egy ifjú suhanc, kit Ateszkomának hívtak, csinált már ezt-azt, no meg a Metro Exodust is vele együtt csinálja, így nem volt ismeretlen a számára. Megkereste, az ifjú suhanc azonnal belement, ez a fejlesztő fülébe is eljutott, így a munkálatok meg is kezdődhettek. [A törénet folytatása elnapolva, mert a történet írója kifogyott a szuflából. Lol.]

Jó játékot!