2021. október 28., csütörtök

Critters for Sale fordítás

Na ez egy érdekes történet! Szokásos felütés, megnéztem Steam-en a játék előzetesét, majd a közösségi felületére megírtam a szokásos „magyar fordítást a népnek” posztot, ami alá szokás szerint nem érkezett válasz. Majd néhány nap elteltével felvett ugyanitt egy brazil srác, akinek a profilképétől és a profilleírásától legalább 5 percen keresztül sírva röhögtem. Megtaláltam a helyi Ricardót! //Ricardo Milos egy ismert mém volt a 2010-es évek végén// Ezután elkezdtem vele beszélgetni, és azontúl, hogy Pedrónak hívják és iszonyat gyorsan összehaverkodtunk, kiderült ő is szeretné lefordítani a játékot, csak ő nem egyedül, hanem kábé 3 másik spanjával együtt. Merthogy szeretik a szürreális játékokat, amit egyébként én is, ezért is írtam a fent említett posztot. De ő már előttem járt egy lépéssel, és a fejlesztő e-mailcímét is megszerezte, amire levelet is írt, amiben kérdezte a fordítás lehetőségét, amire kapott is egy megerősítő igent. Majd a beszélgetésünk után írt egy másikat, amiben írta lenne egy magyar fordító is. Másnap kaptam egy továbbított levelet a brazil haveromtól: ZÖLD ÚT! Lesz projekt! A fájlokat viszont nem kaptuk meg, ezért az e-mailcímet kiszedve én is írtam neki egy levelet, próbáltam lelkesedés mellett komolyságot is sugallni a projekt iránt, amivel nemcsak azt értem el, hogy megkapjam a fájlokat, hanem egy elég jó kommunikáció is kialakult közöttünk. Ezt követően belevetettem magam a fordításába, azonban hamar kiszúrtam, hogy minden fájl 1-1 pálya szövegét tartalmazza, de így is hiányoztak belőlük bizonyos sorok: Konkrétan a menüpontok megnevezése és egy teljes fejtörő szövegezése. Erről először Pedrót kérdeztem, amire csak annyit írt vissza, hogy tud róla és reméli a fejlesztő ezeket is elküldi majd, mert időközben felállt egy prioritás sorrend, amiben az orosz és kínai nyelv élvezi az elsőbbséget. A választól pöppet sem megnyugodva, írtam egy levelet eme fejlesztőnek, amire kaptam egy hidegrázós választ: a hiányzó sorokat (mondatokat és szavakat) gépifordítással szeretné megoldani. Ezután még annyira sem lenyugodva beleástam magam a játékba, amiből kimásoltam a fejtörő összes mondatát, és lefordítva mellékelve elküldtem, levélnek pedig marketingest megirigylő érvekkel alátámasztottam miért jobb a kézi, mint a gépi. Amire rövid időn belül kaptam egy választ, ebben mellékletként elküldte a maradék gépifordítás veszélyének kitett szöveget, amik immáron már csak egyszerű kifejezések, megjegyezve nagyon lelkes vagyok, és akkor már nyugodtan nézzek rá ezekre is. Ránéztem, kicsi átírás után visszaküldtem, és közösen szummáztuk, hogy jó ez, de nem fogja kiváltani a fordítót. Ezután Pedrónak elmesélve a sztorit lesütött fejjel (vagy legalábbis úgy megfogalmazott üzenetek formájában) elkérte ezeket a hiányzó szövegeket, átküldtem, lefordította, elküldte, siker. Majd a fejlesztő írt nekem egy levelet, amiben leírta igazam volt és nem fog több gépifordítást használni. Hadd ne mondjam nagyon örültem neki. Telt-múlt az idő, lefordításra került a teljes szövegmennyiség, ezt bátran elújságolva kedves fejlesztőnknek, aki meglepődve mondta, hogy a versenyt én nyertem, mert a többiek még közel sincsenek ott, ahol most én vagyok, had ne mondjam mennyire meglepődtem ezen, mert a többiek csoportban dolgoznak, tehát nem egyedül. Nos, mit lehet tenni, a munkát elvégeztem, így elérkezett az idő a búcsúzásnak. Én megköszöntem a lehetőséget, ő pedig a kitartó lelkesedésemet, és ha a közeljövőben is szeretne magyar nyelvet a projektjeibe, akkor engem fog ezzel kapcsolatban megkeresni, aminek nagyon örültem. Végszóként elmondta a tervét: meg szeretné várni a többi fordító munkáját, majd egy nagy szeretetcsomagban beilleszti az összeset. És itt véget is érne a történet… *három hónappal később* …de a frissítés nem történt meg. Elkezdtem aggódni, ezért újra felkerestem Pedrót, hátha tud valamit erről, és mit ad ismet ők MÉG MINDIG a fordításnál tartanak. Ennyi idő alatt befejeztem az Amnesia: Rebirth és a Hidden Folks fordítását (aminek mondjuk a fele kész volt már ezelőtt), szóval úgy voltam vele, hogy írok ismét a fejlesztőnek és kiderítem mi a helyzet. Levélírás pipa, és válasznak megkaptam, hogy már ő is szeretné letudni a dolgot, de még két csapat szöszöl a végső simításokkal, de október 28, írjam be ezt a dátumot, az a végső határidő. Pedrót ezután békénhagytam és egészen 25-ig hozzá se szóltam, utána ráírtam pöppet feszkós „Kész vagy má’, bruh?” megszólítással, amire kaptam egy „Igen, elküldtük”-et. A megmaradt uccsó csapatból se én se Pedró nem ismertünk senkit, szóval együtt vártuk ki a maradék 3 napot. *két nappal és 22 órával később* Levelt kaptam lájf, a fejlesztő megírta, hogy minden készen áll a frissítésre holifákk. Utána Pedró is írt, hogy minden készen áll a frissítésre holifákk. Majd elértük az este hét órát, és mint kiderült, tényleg minden készen állt a frissítésre, holifákk! Három és egy kicsivel több hónappal később megtörtént végre, aminek meg kellett történnie: bekerült a fordítás. Ójebébi! Ráadásul szóltak, hogy ha a Steamet átállítom magyar nyelvre, akkor a promóciós pillanatképek is arra a nyelvre fognak átállni, és mit ad isten, tényleg a saját munkám nézett vissza rám. Hidegrázós pillanat volt ez, mert SOHA nem találkoztam még ilyennel, de ez egy olyan pillanat, amit szeretnék ha minél több fordítós kollegám átélne. Azt is tudnám mondani, hogy már ezért a pillanatért érdemes volt belekezdenem a projektbe és megismerkednem Pedróval.

A játékhoz jó szórakozást!

2021. október 14., csütörtök

Hidden Folks fordítás

Szép dolog ez a hobbifordítósdi: az egyik pillanatban még a terhes nő arab tortúrájával ismerkedem (Amnesia: Rebirth), a következőben már fel- és eltűnő aranyos kis figurák kereséséhez fűződő tippeket fordítók rengeteg kreatív energiát felhasználva (Hidden Folks), ráadásul ezt nem is egyedül, majd az aranyosságtól túlcsordulva elmehetek vagy háborút túlélő német mérnök és kanadai fényképész visszaemlékezéseit (bejelentetlen projekt numeró 1) vagy további aranyosságot magamba szívva elmegyek egy finn tündérmesében szereplő három kalandor történetét magyarra lokalizálni (bejelentetlen projekt numeró 2, ráadásul itt sem vagyok egyedül). A változatosság gyönyörködtet!

No de Hidden Folks, ismételten volt szerencsém nem egyedül véghezvinni ezt a projektet, Ardea segített a fordításban és a kreativitás néhai hiányából beütő agyvérzés elkerülésében, Kitsune aki a tesztelést vitte egymagában, továbbá Lostprophet aki a technikai részét intézte.

Köszönöm a munkátokat!

A játékhoz pedig jó szórakozást!